Kieffer (szabadgyökeres körte oltvány)

Származása: P Kieffer kertjében, Philadelphia (USA) közelében 1807-ben termett először, mint a Pyrus serotina és a Vilmos körte véletlen magonca. Az egész világon elterjedt.

Hazai elterjedése: üzemi gyümölcsösökben 9,9%

Érési ideje: szeptember közepétől szedik, október – december hónapokban fogyasztják.

Termőképessége: rendszeresen és igen bőven terem, elég korán termőre fordul.

Termékenyülése: jól termékenyül, teljesen önmeddő. Porzó fajtái az Avranchesi jó Lujza, a Bosc kobak, a Hardy vajkörte és a Serres Olivér.

Gyümölcse: nagy, széles körte alakú, jellegzetesen középen a legszélesebb, csészéje és kocsánya felé egyenletesen keskenyedő. A csésze felé bordás és csapott. Színe élénk szalmasárga, sokszor élénk pirossal mosott, héja érdes és középnagy barna pontozást visel. Kocsánya és csészemélyedése sekély. Húsa sárgásfehér, kemény, a magház körül kövecsesedő, túléretten hirtelen puhuló. Íze fanyarkás, jellegtelen, erősen birsszerű illattal. Elég jól tárolható, de barnul. Éretlenül igen jól szállítható, azután már nyomásfoltokat kap.

Hajtásrendszere: levele nagy, széles , tojásdad, jellegzetes csúccsal, vízszintesig lehajló. Nagy, keskeny pálhájú. Vesszeje sárgás olajzöld. Koronája feltörekvő, később jellegzetesen lecsüngő és ritka.

Ellenálló-képessége: mindennek ellenáll.

Termőhely igénye: a legigénytelenebb fajtánk, amely a száraz futóhomokon is megél.

Művelés-módja: csak vadalanyra és lehajló koronája miatt közepes törzsre való. Törpegyümölcsösben amúgy sem gazdaságos.

Gazdasági értéke: igénytelensége és tetszetőssége miatt a gyümölcsellátásban jelentős szerepet játszik, bár minősége nem kielégítő. A gyenge homoktalajok kihasználása miatt kisebb mértékű üzemi termesztésre a jövőben is érdemes, ameddig megfelelő fajtával nem helyettesíthető.
Faj:
Körte
Keletkezés:
XVIII. század
Érés / fogyasztási idő:
téli
Ajánlott termőtáj:
Duna-Tisza köze, Dél-Alföld